A Dodgem Autósiskola a D.A.S. partnere

D.A.S. - Európa vezető jogvédelmi szolgáltatója!
Védje meg jogait egy erős, megbízható társ segítségével!

 

Kedves Tanulónk!

 

Kritikus pillanatokban nehezebben tudjuk megítélni az adott szituációt, s ez akkor a legrosszabb, ha nem ismerjük jogainkat, lehetőségeinket. Gépkocsivezetőként sokszor elég egy szerencsétlen esemény, és jogosítványunk veszélybe kerülhet. Ilyenkor jól jön a segítség! Jó, ha van lehetőségünk telefonálni, és a vonal másik végén egy szakértő jogász, nem csak együtt érez velünk, hanem pontosan elmondja, mit tegyünk és mit ne tegyünk ahhoz, hogy jogainkat a leghatékonyabban tudjuk érvényesíteni. Más esetben a biztosítóval kell harcolnunk a minket megillető kártérítésekért.
Megnyugtató érzés tudni, hogy ha baj van, Európa vezető jogi csapata áll mögöttünk.
Iskolánk fontos lépést tett azért, hogy a D.A.S. jogvédelmi szolgáltatását ügyfeleink megismerjék, és ha úgy döntenek, élhessenek vele.

 

Megállapodást kötöttünk, melynek keretében a D.A.S. szakemberei tájékoztatják a jogvédelmi szolgáltatásról azon ügyfeleinket, akik erre való igényüket iskolánk felé jelzik. A megállapodás keretében tanulóink (és családtagjaik) a szolgáltatást díjkedvezménnyel vehetik igénybe.

 

 

Bővebb információ:

 

Tisza Sándor
jogvédelmi tanácsadó

 

Tel.: 70/943 0223

 

E-mail:
tisadas@freemail.hu

 

www.das.hu

Autósiskolánknál:

 

Herédi Zsolt
iskolavezető

 

Tel.: 30/248 2312

 

E-mail:
info@dodgemjogsi.hu

 

www.dodgemjogsi.hu

 

Milyen ügyekben nyújt védelmet a D.A.S. Családi Jogvédelmi Szerződés?
- kártérítési ügyek (vagyoni és nem vagyoni károk egyaránt)
- büntetőjogi és szabálysértési jogvédelem (az Önök jogi védelme, amennyiben valamelyikük ellen gondatlanságból elkövetett bűncselekmény, vagy szabálysértés miatt indítanak eljárást)
- szerződéses ügyek jogvédelme (ha szerződésszegéssel okoznak Önnek kárt; Pl.: közüzemi szerződések, biztosítási szerződések, hitelszerződések, utazási szerződések, stb.)
- munkajogi jogvédelem
- szociális és társadalombiztosítási jogvédelem (GYED, GYES, nyugdíj, stb.)
- fogyasztói ügyek jogvédelme (a vásárolt szolgáltatás, vagy termék körüli viták)
- ingatlannal kapcsolatos jogvédelem (kivéve (!) az ingatlan adásvételéhez kapcsolódó ügyletek)
- gépjárművel kapcsolatos okmányok jogvédelme (jogosítvány, forgalmi)
- óvadék megelőlegezése (amennyiben a D.A.S. ügyfelét gondatlanságból elkövetett bűncselekmény miatt előzetes letartóztatás, vizsgálati fogságba helyezés fenyegeti, akkor a D.A.S. az óvadékot a szerződésben rögzített összegig megelőlegezi)
- jogi tanácsadás

 

Kit véd a D.A.S. a Családi Jogvédelmi Szerződés keretében?
- a jogvédelmi szerződésben megnevezett szerződő felet
- annak házastársát (vagy a szerződésben megnevezett élettársát)
- a közös háztartásban élő gyermekeket (max. 26 éves korig, ha nappalin tanul)
- a szerződés kiterjed még egy ingatlanra
- a család magántulajdonában lévő valamennyi személygépjárműre
- továbbá azok forgalmi engedélyére
- az autók jogszerű vezetőire és jogszerű utasaira
- a családban lévő valamennyi jogosítványra

 

Milyen költségeket vállal át a D.A.S. a Jogvédelmi Szerződés keretében?
- ügyvédi költségeket
- a bírósági eljárással kapcsolatos kiadásokat és költségeket
- a bíróság által beidézett tanúk és szakértők költségeit
- pervesztés esetén a másik fél kiadásait és költségeit
- az ítélet végrehajtásának költségeit
- az ügyfél útiköltségét a bírósági eljárás helyszínére

 

A D.A.S. Jogvédelmi Szerződés területi hatálya
- A jogvédelmi szerződés hatálya kiterjed egész Európára, a Földközi-tengerrel határos államokra, valamint a Szovjetunió utódállamai közül Észtországra, Lettországra, Litvániára és Ukrajnára.

 

A D.A.S. Jogvédelmi Szerződés díja
- A D.A.S. Jogvédelmi Szerződés éves átalánydíjas szerződés. A szerződés éves díja annyiba kerül, mint néhol egyetlen óra ügyvédi képviseleti díja.

 

A Dodgem Autósiskolával történt megállapodás keretében
az iskola tanulói díjkedvezménnyel vehetik igénybe a szolgáltatást!